Élményfelelősök


DFM Élményügynökség

Szeretettel Üdvözöllek Téged Kedves Olvasó!

Farkas Diána vagyok az Élményügynökség megálmodója és tulajdonosa.

Egy igazán különleges csapattal várok minden kedves igazi élményre vágyó Hölgyet és Urat, aki úgy érzi eljött a változás ideje, szeretne szebb, vonzóbb, egészségesebb, tudatosabb lenni, boldogabb, harmonikusabb, szabadabb életet élni, szeretne nagyobb önismerettel, önbizalommal rendelkezni szeretne magáról egy valóban egyedi és különleges, izgalmas fotósorozatot. Csapatom minden egyes tagja különleges, kreatív, egyedi karakter,- akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy álomból ötlet, az ötletből valóság váljon. Mi, egytől-egyig szenvedélyesen szeretjük a munkánkat, még akkor is, amikor a tervezés és a megvalósítás során sokszor az éjszaka összeér pirkadattal. Több évtizedes tapasztalattal segítünk minden kedves hozzánk érkező Hölgyet és Urat. Célunk, hogy minden Ügyfelünk valódi élménnyel távozzon tőlünk! Az Élményügynökség szolgáltatásait, a csapat kiváló szakértői munkája mellett a rugalmasság, a megbízhatóság, a magas színvonal, a folyamatos megújulás, a kreatív, egyedi színes ötletek és meglepetések jellemzik.

Csapatunk 2010 óta foglalkozik divat és reklám fotózásokkal, portfólió készítéssel, forgatásokkal, rendezvényekkel, élménytréningekkel, modell oktatással.

Különleges fantázianevekkel ellátott, egyedi Élménynapjaink kis csoportokban, interaktív módon zajlanak, így mindenkinek lehetősége van kérdezni, egy-egy számára érdekesebb témába mélyebben belelátni. 2023-tól rengeteg egyedi ajándékkal kedveskedünk, minden hozzánk érkező Hölgynek és Úrnak - hogy az Élménynap után is rengeteg lehetőséget biztosítsunk a tudatos fejlődésre, a pozitív gondolkodásra és a kitűzött céljaik elérésére.

Élményfotózásainkon több izgalmas fotózási csomag közül választhat minden kedves érdeklődő. Profi Fotós, Sminkes, Fodrász és varázslatos környezet vár minden hozzánk érkezőt! Székesfehérvár belvárosában zajlanak fotózásaink, itt lehetőségünk van arra, hogy több stílusban, több beállítással, több helyszínen tudjunk a résztvevő saját tempójában dolgozni. A nálunk eltöltött idő így valóban egy igazi életre szóló varázslatos élmény marad!

Izgalmas Élményekkel & Felejthetetlen Emlékekkel & Varázslatos Helyszínekkel & Megújult Technikai eszközökkel & Bővített kelléktárral & Fantasztikus Ajándékokkal Várunk minden kedves hozzánk érkezőt!

Kérdéseiddel, észrevételeiddel keress minket bizalommal!

Élményfelelősök

Farkas Diána 

Tulajdonos & Cégvezető


Hodos Katalin

Oktató - Előadó & Lelki Tréner


Weisz Zoltán

Fotográfus


Varga Réka

Sminkes

Staudinger Tímea 

Hair Stylist

Szilvási János

Fotóművész

Zádori Nikoletta

Sminkes

Handl Judit

Stylist & Modell Tréner


Ismerkedj meg Ügynökségünk csapatával, reméljük hamarosan személyesen is találkozunk!


Farkas Diána

Cégvezető / Tulajdonos

Farkas Diána vagyok az Élményügynökség megálmodója és megalkotója. Kislány korom óta foglalkoztatott minden, ami szép, ami varázslatos, ami különleges és egyedi. Már nagyon fiatalon tudtam, hogy valami olyasmivel szeretnék majd foglalkozni, ami izgalmassá teszi a mindennapjaimat, ami pörgős, tele van lendülettel és kreativitással. Az első modelliskolámat 16 évesen végeztem. A későbbiekben több fotózáson is részt vettem, majd 19 évesen, marketing tanulmányaim befejeztével egy neves osztrák modellügynökségnél helyezkedtem el, mint Casting Menedzser /így én válogathattam és közvetíthettem a modelleket/, tudásom alapjait így profi szakemberektől volt lehetőségem elsajátítani.

Első cégemet 2008 Tavaszán alapítottam mely a Mondecaste nevet kapta. A Modell - Reklám és Rendezvényszervező Kft- ben 3 különböző, önálló, mégis szorosan összefüggő Ügynökséget működtettünk csapatommal országos szinten, a 2010-es évtől pedig már környező országokban lakó magyarul beszélő modellekkel is bővítettük az adatbázist és a rendezvényeink palettáját.

2015-ös évben, betöltve a 30.-ik élet évemet, lezárult az életemnek egy nagyon pörgős, nyüzsgős és igen túlhajszolt időszakasza. Az ügynökségeim és a rendezvényeink mellett, úgy éreztem, van valami, ami így is hiányzik, ami nélkül talán sosem lehetek teljes. Az életemnek mindig is meghatározó része volt a spirituális tapasztalatszerzés így az elmúlt 15 évben nagyon sokféle módon igyekeztem minden ezzel kapcsolatos lehetőségbe belekóstolni. 2016 Nyarán az élet megajándékozott a legszebb dologgal, amit ember ebben a földi létben kaphat, anya lettem, így innentől ennek az ajándéknak éltem, felhagyva a régi életem teljes egészével.

2020 Tavaszán az eddigi tapasztalásaimat, lexikális és gyakorlati tudásomat összeszedve született meg az új cégem alapja - a DiFarMagic Élményügynökség a buvoldelavilagot.hu weboldallal. Az Ügynökség a hirtelen megnövekedett igények és az Ügyfelek visszajelzéseinek hatására 2023 tavaszán még két weboldallal és még több exkluzív szolgáltatással, 2024-től pedig megújult designnal, bővített eszköztárral és egyedi kelléktárral várja kedves Ügyfeleit.

Az Élménynapok és az Élményfotózások stábjának összeállításánál nagyon nagy hangsúlyt fektettem a csapat kiválasztására, akik nem csak elméleti tudásukkal, hanem a hosszú évek alatt szerzett tapasztalataikkal is segítik a résztvevőket. A nálunk eltöltött élményrendezvényeken mindent megteszünk, hogy minden kedves vendégünk valóban igazi élményekkel, a mindennapi életben is jól hasznosítható tudással és egy fantasztikus önbizalmat növelő fotósorozattal távozzon tőlünk! Nagyon sok szeretettel várok mindenkit Élményprogramjainkon!

Hodos Katalin

Oktató - Előadó / Fengh Shui szakértő / Ezoterikus tanácsadó / Lelki Tréner/ Arany Nárcisz Szépségszalon Tulajdonos

Köszöntelek, Kedves Olvasó!

Hodos Katalin vagyok, Boldog Feleség, Anya és Nagymama, elégedett Szépségszalon tulajdonos és Lelki Tréner. Jelenleg Székesfehérváron élek, itt van egy Szépség és Egészség Szigetem, ahol a mindennapokban tevékenykedem.

Pályafutásomat Ápolónőként kezdtem, majd idestova 20 éve , hogy elkezdtem Ezotériával foglalkozni. A keleti filozófiai tanulmányaimnak (Hatha Jóga, Taoizmus, Tantra) köszönhetően, sokkal nyitottabb lettem az ÉLETRE. Megtanultam, hogy saját magában az emberben rejlik az ERŐ, ha el szeretnénk érni valamit, erősen hinni, és tenni kell érte.

A saját szalonomban a vendégeim nagy megelégedésére, a keleti filozófiára épülve, végzek különböző masszázsokat (indiai fej, talp reflex, hát és endorfin masszázs). A "Segítő Kapcsolat"-ra azok a vendégek jelentkeznek, akik nem biztosak Önmagukban, nem tudják, hogy jó úton járnak-e, elveszettnek érzik magukat. Büszke vagyok rá, hogy vendégeim ajánlás révén, szájhagyomány útján keresnek fel engem.

Mottóm: Mondd meg, mi fáj! Elárulom, mi van a lelkedben!

53 évesen döntöttem el, hogy most jön az ÖNMEGVALÓSÍTÁS. Voltam anya, feleség, a gyermekeim már felnőttek és most Én következem. Ez időn találtam rá a Mondecaste Modellügynökségre, melynek Modell tréningjét sikeresen elvégeztem. Voltam már több filmforgatáson, fotózáson, mutattam be ruha kollekciókat és a tulajdonosnő felkérésére 2012-től már oktatom is a modellszakma és a szépségipar iránt érdeklődőket. 2020-es évtől pedig a DiFarMagic Élményügynökség - tréningjeinek egyik előadó trénere vagyok. Még több rólam, itt olvasható : www.aranynarcisz.hu

Szeretettel várlak Téged az Élménynapjainkon és a Rendezvényeinken, remélem hamarosan személyesen is találkozunk!


Weisz Zoltán

Fotográfus

Kedves Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy bemutatkozzam, Weisz Zoltán vagyok, és a fotózás az életem része már több mint 10 éve. Szenvedéllyel és elkötelezettséggel fordulok a kamera felé, hogy lenyűgöző és emlékezetes képeket alkossak.

Az elmúlt évtizedben számos nagyszerű eredményt értem el a fotózással. A képeim gyakran kaptak elismerést és díjakat különböző neves versenyeken és kiállításokon. Büszkén mondhatom, hogy számos nemzetközi pajzsát is a polcra tehettem első helyezéseként. Munkáim a kreativitás és az érzelmek megörökítésére összpontosítanak. Szenvedélyem az, hogy átadjam az embereknek az adott pillanat hangulatát és történetét, legyen szó esküvőkről, portrékról vagy tájképekről. Fotóim célja, hogy megragadják a nézők figyelmét és elidőztessék őket a pillanatban. A hosszú évek során rengeteg tapasztalatot szereztem a fotózás terén, és folyamatosan fejlődöm az új technikák és stílusok felfedezésével. Az ügyfeleim elégedettsége mindig az elsődleges célom, és igyekszem minden igényüket figyelembe venni a fotózás során.

Az Élményügynökség csapatával az elmúlt években több közös rendezvényen, forgatáson, portfólió készítésen dolgoztunk már együtt, 2023 nyarától pedig már az Élményfotózásokon is találkozhattok velem. Szeretettel várlak Titeket!


Varga Réka

Sminkes

Nagy öröm számomra, hogy azon emberek csoportjába tartozhatok, akik, nap mint nap azzal foglalkoznak, ami egyben a hobbijuk is. Már középiskolában szinte minden osztálytársamat én sminkeltem a tablófotózásunkra, így a sminkelés iránti szeretetem sarkallott arra a döntésre, hogy a pályaválasztáskor a kozmetikus szakmát válasszam elsőként. Első éves kozmetikus tanulóként, egy iskolák közti sminkversenyen megnyertem a kategóriám első helyezését. Ekkor éreztem már biztosra, hogy ez valóban egy nekem való szerelem szakma lesz.

12 éve foglalkozom sminkeléssel, arcfestéssel, kozmetikai kezelésekkel, pedikűrrel és műköröm építéssel. Ez idő alatt dolgoztam több modellügynökségnél, készítettem sminkeket tablófotózásokra, ballagásokra, családi és élményfotózásokra, illetve halloweeni és farsangi mulatságokra. Számtalan esküvőre szépítettem már a menyasszonyokat és a násznépet egyaránt a szalonom meghitt környezetében vagy akár egy adott helyszínen. Amit a legjobban szeretek a sminkelésben, hogy kihozhatom a Nőkből azt, amiről nem is tudták, hogy bennük van. Megmutathatom milyen szépség rejlik bennük, hiszen a smink nem egy álarc, a smink csak egy eszköz a szépítésre, de az önbizalom az igazi nőiesség érzése, amit általa kapsz, az egyedülálló. Saját szalonom, mely egyéni ízlésvilágomat tükrözi, olyan környezetet varázsol vendégeimnek melyben a mindennapi hajszát maguk mögött hagyva megpihenhetnek, feltöltődhetnek, erőt gyűjthetnek a következő napok megpróbáltatásaihoz.

2009 óta dolgozok Diánával fotózásokon, forgatásokon, rendezvényeken. Minden hozzánk érkező ügyfélnél szívügyemnek tekintem (én is) a Nők bátorítását, hogy segítsem őket abban, hogy elégedettek legyenek saját magukkal. Hiszem, hogy a sminkkel nem elfedünk dolgokat, hanem kiemeljük azt, ami szép, szépséget, önbizalmat, magabiztosságot adva ezzel minden Hölgynek. Az Urak sminkelése mindig egy külön nagyon izgalmas feladat számomra, nem a technikai kivitelezése, hanem a Férfiak meglepettsége és kíváncsisága miatt. Minden fázisát imádom a munkámnak: játszani a színekkel, formákkal, csapatban dolgozni, egymás munkáját kiegészíteni. Nagyon fontosnak tartom a folyamatos képzést és fejlődést, sminkjeimet pedig professzionális felszereléssel és magas minőségű, tartós alapanyagok felhasználásával készítem. Szeretettel várunk Téged is az Élményfotózásokon, remélem, hamarosan találkozunk! 


Staudinger Tímea

Fodrász

Már kislány korom óta közel állt a szívemhez a fodrász szakma. Igazából mindig is fodrász akartam lenni, hiszen a legszebb szakmák egyike, amellett hogy kreatív, pörgős és változatos, sosem unalmas. Aki ismer, tudja, hogy a vendégeimmel lévő tartalmas beszélgetések épp olyan fontosak nekem, mint az, hogy a munkámat tökéletes minőségben és profizmussal végezzem. A szalonomban a legnagyobb motivációm, hogy egy olyan helyet teremtsek vendégeimnek, ahol exkluzív, nyugodt környezetben kapják meg azt a szolgáltatást, minőséget, amit megérdemelnek.

Maximalizmusomnak köszönhetően elengedhetetlennek tartom a folyamatos fejlődést, hiszen a divat folyamatosan változik. A stílusirányzatok jönnek és mennek, de a személyiségünkkel harmonizáló frizura olyan magabiztosságot ad, mely sosem megy ki a divatból. Követem az újdonságokat, azonban figyelembe veszem a vendég kívánságait, fontosnak tartom, hogy a vendég személyiségéhez közel álljon az adott frizura, amit nap mint nap viselni fog.

2010 óta dolgozok Diánával fotózásokon, forgatásokon, rendezvényeken. Már első pillanatban megtaláltuk egymással a közös hangot a munka során (is) hiszen mindkettőnk számára elengedhetetlenül fontos, hogy valódi értékeket képviseljünk, melyeket egyre nehezebb megtalálni a jelenlegi rohanó világban. Minden egyes alkalommal, amit a hozzánk érkezőknek kínálunk, azt őszintén, szívből tesszük és mindig szem előtt tartjuk, hogy mi az, ami neki legjobb, mi az ami a legjobban áll a stílusához, karakteréhez, színeihez. A fotózásokon a frizurák elkészítésénél a célom, hogy a vendég személyiségéhez harmonizáló frizurát készítsek, mely magabiztosságot és önbizalmat ad neki. Várunk szeretettel Téged is egy igazi átalakulós fotózáson, remélem hamarosan Neked is elkészíthetem az eddigi legizgalmasabb frizurád.


Szilvási János

Fotóművész

Több mint 15 éve foglalkozom fotózással és videózással. Szenvedélyem, hogy megragadjam a pillanatot és olyan képeket készítsek, melyek többet mondanak minden szónál. Fő profilom az esküvő valamint a modellfotózás, videókészítés de bármelyikről is legyen szó - a célom, hogy a lehető legtökéletesebb képek és felvételek szülessenek. Hiszem, hogy a fényképezés az egyik legjobb és leglátványosabb eszköz arra, hogy az ember kifejezze önmagát. Egy igazán jó fotó olyan dolgokat láttat meg, amit talán észre sem vennénk. Hitvallásom a sallangoktól mentes letisztult képek ereje, a színek és fények tudatos használata. Ennyi év gyakorlattal a hátam mögött úgy gondolom, hogy fontos ugyan a technikai tudás, a biztos alapok, a fények és színek tudatos használata, valamint a profi felszerelés, de leginkább természetességben és az egyszerűségben található meg és adható vissza legjobban a szépség az egyéniség, a valódiság.

Tudjuk, hogy a legtöbb ember nem szeret fotózkodni, kényelmetlenül érzi magát "pózolás" közben, zavarban van, izgul… Megígérjük, hogy nálunk nem lesztek zavarban fotózás közben, az elmúlt közel 10 évben rengeteg izgalmas fotózását, csodás pillanatot, mosolygós másodpercet örökítettünk meg és továbbra is igyekszünk a legjobb tudásunk és a legújabb trendek és technikák alkalmazásával a maximumot kihozni magunkból és belőletek is!

Zádori Nikoletta

Sminkes

A sminkelés, már egészen kislány korom óta érdekelt. Sokszor sminkeltem én a barátnőimet, amit mindig nagy örömmel fogadtak. Általános iskolában a pályaválasztásnál azonban másképp döntöttem, rengeteg dolog érdekelt a világban, így teljesen más területen kezdtem el tanulni, majd dolgozni, de a szépségipar varázslatos világa mindig velem volt, bármit csináltam. Nemrég jutottam el életem azon fontos mérföldkövéhez, hogy elvégeztem egy Sminkes és Szempilla építő iskolát, ahol kiváló mesterektől volt lehetőségem elsajátítani a szakma színe-javát. Tőlük kaptam útravalóként a sminkes szakma alapköveit, a tökéletességre való törekvés és a folyamatos fejlődés, tanulás igényét.

Imádok sminkelni, szeretek beszélgetni az emberekkel és közben megszépíteni őket. Elvarázsol, hogy a smink segítségével mennyi mindent ki lehet hozni egy arcból. Bármilyen elképzelésed van, biztos lehetsz benne, hogy ötleteidet figyelembe véve a kívánt napon gyönyörű leszel! Szenvedélyem, hogy a vendégeim azt lássák a tükörben a munkám után, hogy azt alkottam meg számukra, amiről álmodni sem mertek. Az innováció számomra nagyon fontos, ezért folyamatosan bővítem a tudásomat . A márkák, termékek kiválasztásánál a legfőbb szempontom a megbízható minőség. Bízom benne, hogy hamarosan Neked is felkínálhatom a tudásomat, kreativitásomat és megbízhatóságomat!

Handl Judit

Stylist / Modell Tréner

A színek, az anyagok, a divat, az öltözködés, valamint a fotózás művészete iránti érdeklődés már gyerekkorom óta folyamatosan az életem része. Amikor a divatra gondolunk, legtöbbször az aktuális trendek jutnak eszünkbe, amelyek minden évszakban jönnek és mennek. A stílust viszont nem lehet egy adott időkeretbe foglalni, hiszen mi magunk nem változunk szezononként. A ruháinknak soha nem szabad felülírnia minket, a ruháinknak soha nem lehet más célja, mint minket szolgálni és kiemelni a szépségünket. A fotózások alkalmával a ruhák kiválasztásánál az első lépés színeidhez illő, és testalkatodnak megfelelő ruhadarabok meghatározása. Fontos, hogy csak olyan ruhákat válasszunk a fotózásod/fotózásaid alkalmával, amelyek valóban előnyösek a számodra és kihangsúlyozzák a szépségedet. Színeid, a tested vonalai, az arcod vonásai magukban hordozzák az alap stílusjegyeidet, ezekkel a vonásokkal, illetve a személyiségeddel kell harmonizálnia az öltözködésednek.

18 éves koromban kezdtem el modellkedéssel foglalkozni, elvégeztem több modelliskolát, részt vettem számos fotózáson, divatbemutatókon, indultam kisebb szépségversenyeken, reklámoztam hajsampont és hajápolási termékeket. volt szerencsém több amerikai autós és motoros naptárakban, valamint a a Nők lapja egy-egy számában is szerepelni és 2 évig voltam a Miss Balaton szépségverseny rendezője. A 20-as éveim elején pedig lehetőségem nyílt egy modellügynökségnél casting direktor pozícióban elhelyezkedni, így castingokat, fotózásokat, rendezvényeket szerveztem, új arcokat kutattam, közvetítettem. A 30-as éveim közepéig rengeteg területen volt alkalmam kipróbálni magam, több vállalkozást is vezettem, de a szívem mindig visszahúzott a szépségipar és a média izgalmas világának területeire. A fényképezőgép mindkét oldalán álltam már és teszem is ezt folyamatosan. Én nagyon szeretem ha fotóznak, imádom a forgatásokat bármelyek oldalán is kell hogy álljak. Jelenleg egy saját tulajdonú apartmant üzemeltetek Székesfehérvár belvárosában, ahol a különleges megjelenésének köszönhetően éves szinten több üzleti, esküvői, karácsonyi és glamour fotózásnak is biztosítottuk már meghitt környezetet.

Diánával 2009 óta dolgozunk együtt, rengeteg castingon, fotózáson, forgatáson és rendezvényen vagyunk már túl, már bátran elmondhatjuk, hogy egy nézésből egy apró mozdulatból tudjuk, mit szeretne, mire gondol a másik, így közös munkáink mindig nagyon harmonikusak, lendületesek, viszont sok mindenben nagyon különbözünk, így tökéletesen kitudjuk egészíteni egymást egy –egy új projektünknél.

Célom hogy minden fotózás alkalmával a hozzánk érkező ügyfelekből kihozzam a legtöbbet , segítsem őket a színek és szabások adta lehetőségek tudatos alkalmazásában, növeljem az önbizalmunkat, segítsem őket a nőiességük avagy férfiasságuk megélésében. Célom hogy tudásomat maximálisan átadjam, a hozzánk érkező vendégek boldogan, megújulva távozzanak a jó hangulatban eltöltött órák után. Várok mindenkit szeretettel Élményfotózásainkon, Rendezvényeinken, ahol minden alkalommal kíváncsian várom minden hozzánk érkező új karakter megismerését, a benne rejlő lehetőségek felfedezését.


Miért Minket válassz, ha egy Igazán Különleges Élményre vágysz?


Összeszokott csapatként dolgozunk, már rengeteg közös fotózást és rendezvényt végigcsináltunk együtt. Nálunk mindenkinek a munkája egyben a hobbija is, így mindig jó hangulatban, vidáman telnek a közös projektjeink. 

Fotózásainkon nincs olyan, hogy 1 vagy 2 óra részvételi idő mint az óradíjas műtermi fotózásokon, ha valaki izgulós, félénkebb, kevés az önbizalma - van hogy 6-8 órát tölt el nálunk mire elkészülünk a fotósorozatával.

Több helyszínen (beltér és kültér) készítünk fotókat, így nagyon izgalmas és változatos fotósorozatok készülnek nálunk.

Fotózási csomagjainknál a Sminkesünk és a Fodrászunk több különböző profi sminket és frizurát készít el Neked, minden ruhaszettedhez egy újat. Így lehetőséged van több stílusban viszont látni Önmagad. Ilyen sehol máshol nincs! 

A fotók mellé, egyedülálló módon werk képeket is készítünk, ahol azt fotózzuk, hogyan készül a sminked, a frizurád, milyen amikor fotóznak Téged, milyen voltál érkezésnél és távozásnál. 

Ingyenes kelléktár használatot biztosítunk minden kedves hozzánk érkezőnek. Igény esetén ruha is jelmeztárunk is a rendelkezésedre áll 

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fotózásra Testben és Lélekben is felkészült legyen minden hozzánk érkező, hiszen a profi fotók első lépése a Test és a Lélek összhangja. Így minden hozzánk jelentkező Hölgynek, egy részletes, mindenre kitérő tájékoztatót küldünk, hogyan érdemes a fotózásra felkészülni, mit érdemes magaddal hozni. 

Ami a fotózásainkon nincs, nem volt és nem is lesz: Senkit nem szeretnénk megváltoztatni, alapvető célunk, hogy a rendelkezésünkre álló dolgokból a legjobbat hozzuk ki. Nem szeretnénk belőled másik embert csinálni, szeretnénk ha ÖnMagad maradnál, ezért nálunk nincs hajvágás, hajfestés, botox, zsírleszívás, sőt nem hozzád illő ruhákat sem szeretnénk rád erőltetni. 

Élménynapjainkat kis létszámú csoportokkal tartjuk, hogy mindenkivel személyre szabottan tudjunk foglalkozni. Oktatóink életének mindennapi részét képezi ezen hivatás gyakorlása, így elméleti felkészültségük mellett valós tapasztalatokkal és gyakorlattal rendelkezve tudnak segíteni minden résztvevőnek 

Élménynapjainkon egyedi oktatókártyákkal és bemutató eszközökkel dolgozunk, hogy még színesebbé, izgalmasabbá, gyakorlatiasabbá tegyük az élménynapot 

A belvárosban dolgozunk, így ha kísérők jönnek Veled rengeteg program, étterem, cukrászda stb. közül választhatnak, hol töltsék el az idejüket, amíg Te nálunk vagy. 

Minden hozzánk érkezőnek, akár Élménynapra, akár Élményfotózásra érkezik hozzánk különleges Ajándékokkal kedveskedünk.


Nézd meg, mások hogyan érezték magukat nálunk és legyél Te a következő!


Profi Csapattal & Izgalmas Képekkel & Varázslatos Helyszínekkel & Különleges Werk Fotókkal & Ingyenes Kelléktár használattal & Ajándékokkal & Egyedi Élmény előadásokkal és Képzésekkel & Egy Életre szóló Valódi Élménnyel Várunk Téged is!